Íme a kis szubjektív beszámolóm:

A nyolc órai gyülekező után bemutatkozott a személyzet, és tartottak egy közel két órás nagyon alapos előadást a hiperbár kamráról, kezelésekről, a búvárbalesetekről, a merülésünkről és mindenféle tudnivalóról ezzel kapcsolatban. A hiperbár kamra, a kiszolgáló berendezések, teljesen új, modern (nem egy orosz típus) a merülést számítógép vezérli (nem windows-os op. rendszerrel!), a bent ülőket négy kamera figyeli és rögzíti.

Ezután beszálltunk a "boilerbe", ahol 12 kényelmes székben ülve tölthettük el a következő nyolcvan percet. Néhányan bevittük a kompjutert, amit egy vizes edénybe kellett raki.

Ajtók záródnak, és indulunk. A furcsa érzés azonnal megvolt: indulunk, de nem megyünk sehova. Elindult a nyomásnövelés, azaz a sűllyedés: 4 m / perc sebességgel! Ez a borzaszó tempó ellenére folyamatosan egyenlíteni kellet. Először csak 2-3 másodpercenként, aztán rájöttem, hogy folyamatosan fogni kell az orromat és egyenlíteni! A nagy orrfújás közben egyre emelkedett a hőmérséklet - tisztára, mint a biciklipumpás kísérletben fizikából - csak ezúttal a biciklipumpa belsejében voltam. Elhalgatott a sűrített levegő fütyülése: megérkeztünk 50 m-re. Elengedtük az orrunkat, és az első néhány szó után kitört a röhögés. A hangunk - mint a Mikiegéré. A fenékidő 12 perc volt: ennyi állt rendelkezésünkre, hogy felmérjük magunkon, milyen hatással van a nitrogénszint emelkedése ránk. Volt aki elkezdte szórni a poénokat, és volt aki nem bírta abbahagyni a röhögést. Kezdett világossá válni, hogy miért pont az Országos Pszichiátriai Intézet adott otthont a hiperbár kamrának. Az ötszörösére sűrített levegő fizikai tulajdonságai voltak számomra a legérdekesebb tapasztalatok. Mélyebb merüléseknél hallani, hogy reduktorunkban az áramló levegő sziszegése suhogássá válik, torkunkban lehet érezni a "húzását". Na itt is megfigyelhető ugyan ez: a belélegzett és kifújt levegő tömege is ötszörös - lehet érezni az áramlását. Az eldobott papírlap alig akar leesni -támaszkodik a sűrű levegőre. Na és a nitrogén: néhányan teljesen kész voltak, szerencsére magamon ilyen tünetek nem jelentkeztek - egyszerűen csak jól éreztem magam. Elővettem a suunto kézikönyvét, amit behoztam magammal, hogy legyen mit olvasni - igazából nem egy könnyű olvasmány józanul se. Nem is volt semmi baj az olvasásommal - viszont roppantul nem érdeket, hogy mi van odaírva! Az is érdekes volt, hogy tiszába voltam azzal, hogy nem vagyok telesen tiszta. Voltak akik kaptak teszteket, hogy oldják meg: az eredmény siralmas lett. A másik nagyon érdekes - az idő: az óra szerint 12 percet töltöttünk itt, de nekem nem tűnt 5-6 percnél többnek. Elég jó az időérzékem, ezért ez eléggé meglepett és zavart is. Na idő letelt, emelkedés. 10-12 méter után a trópusból szibéria lett: az expandáló levegő tudta a fizikát: tudta, hogy le kell hűlnie. Le is hűlt, sőt a nedvesség kicsapódott köd formájában- pulóvereket elő. 35 méter körül visszaállt a fejekben a rend, csitult a vihogás. Három lépcsőben zsilipeltünk: ha jól emlékszem 12 m-en 2 perc, 9m 6 perc, 6m 15 perc és 3 m-en 20 perc. A dekó zömét oxigénnel végeztük, mindenki kapott előzőleg oxigénmaszkot. 3 m-en le lehetett venni a maszkot, levegővel fejeztük be a zsilipelést. A kompjuterem a három méterről vissza akart zavarni - nem tudott az oxigénről -és ki is akadt. Miért kell vízbe rakni a kompjutereket a dekókamrában? Azért mert a levegő áramlása turbulens és megzavarhatja a nyomásmérőjét és hülyeségeket írhat ki. Végeztünk, ajtó nyílik, felállni kimenni. Újabb meglepetés: meg se nagyon moztdultunk az elmúlt egy óra húsz perc alatt, mégis a többség bevallotta, hogy kellemesen elfáradt: a nitrogénfáradság tényleg a nitrogéntől van nem az uszonyozástól.

Összességében nagyon örültem, hogy elmentem; ajánlom mindenkinek -érdekes volt.

A Hiperbár centrum: http://www.baromedical.hu